Bercinek egyfolytában jár a szája, ha ébren van, mindent elmagyaráz részletesen. Ha éppen nem tud valamit, akkor kérdez, legközelebb pedig már ő világosít fel ezen dolgok mibenlétéről. Íme a legfrissebb zsengéje, kérdezés és kérés nélkül nyom le ilyen monológokat, én meg csak ámulok. A legjobb benne a “mutatom”.

Két hét múlva Berkó kettő és fél éves lesz, már igazán nem baba, ezért úgy gondoltam, hogy ideje lenne blogjának elérési útját valami “komolyabbra” változtatni, hülyén nézne ki, ha még tíz éves korában is babának titulálnák. Úgy mostantól a baba.istencsaszar.hu helyett a bere.istencsaszar.hu címet használjátok! Ennek megfelelően minden linket frissítettem a blogon. Ez természetesen egyszerű volt megoldani “házon belül”, de annak érdekében, hogy a kívülről érkező hivatkozások is megtalálják a régi posztokat, megmaradt a “baba” aldomain is, mely teljes mértékben át van irányítva a “bere” aldomainre. Magyarán: ha valaki baba.istencsaszar.hu/akarmi írást keresi, akkor megtalálja a bere.istencsaszar.hu/akarmi írást helyette, ami ugyebár ugyanaz, de már az új helyen van. Na, ennyi volt az unalmas szolgálati közlemény, köszönöm a figyelmet!

Adós vagyok még január elejéről Berci bölcsis jellemzésével, amit Gabi néni írt nekünk, úgyhogy imhol, fogyasszátok egészséggel!

Berci beszoktatása problémamentesen zajlott. Vidám, barátságos kisfiú, nem okoz gondot számára a kapcsolatteremtés sem a felnőttekkel, sem a gyerekekkel. Szerintem kifejezetten szerencsés dolog volt a beszoktatás szempontjából, hogy Bercit a Nagymama szoktatta a 2. héten. Az első néhány hétben nagyon lekötötték Őt a játékok, nem nagyon foglalkozott a társaival, de most már jókat játszanak együtt is. Játéka kissé kapkodó, gyakran látom, hogy csak leveszi és megy a következőhöz. Azt hiszem, ebből adódik, hogy néha rombol, erről Apával beszéltünk. Sokat autózik, de szép, magas tornyokat is épít kockákból, illetve sokat ténykedik a babakonyhában is. Eleinte az udvart nem kedvelte, kissé elveszettnek tűnt, ha kimentünk, de már biztonságban érzi magát, sokszor keresni kell. A szobatisztaság egy picit megrekedt, de én is, itt a bölcsődében folyamatosan próbálkozom, előfordul, hogyha egy kisgyermek bölcsődébe kerül, visszaesik e tekintetben. Könnyen elalszik, de szinte minden nap fél-egy óra után sírva ébred, viszont már eljutottunk oda, hogy visszaalszik. Remélem, hamarosan ez is megoldódik. Étvágya remek, nem válogat, szépen, tisztán eszik, jó technikával fogja a kanalat.

Ez volt talán Berci első olyan karácsonya, amire már nagyon készült, izgult, várta. Előző nap olyasmiket mondott, hogy “holnap jön a Jézus Krisztus, leveszi a kabátját, felvesz egy papucsot, és bejön a szobámba” meg “kitakarítok, hogy tiszta lakásba jöjjön a Jézuska”. Mi csak kapkodtuk a fejünket, hogy mik szaladnak ki a száján…

24-én a délutáni alvásidőben feldíszítettük a karácsonyfát (inkább Kata), úgyhogy ébredés után nagy volt a meglepetés. Ebéd/uzsonna után ajándékosztás is volt, Berci szinte repkedett, és rengeteg szaloncukrot behabzsolt. Mindig akkor lopott el egyet, amikor nem láttuk, csak az tűnt fel, hogy egyfolytában rágcsál valamit. Hogy teljes legyen az ünnep, Kata felfedezett Berci fején két tetűt. Nincs is szebb egy ilyen karácsonyi ajándéknál. Másnap indultunk Maglódra, útban arrafelé beugrottunk még az ügyeletes patikába rengeteg Nittyfort vásárolni. Maglódon tűnt fel, hogy Berci bal szemében eléggé csúnya dolgok vannak, így mielőtt átmentünk volna a dédiékhez, felkerestük a helyi orvosi ügyeletet. TAJ-kártyát és semmilyen iratot nem vittünk Berkónak, de ezt megoldották és kötőhártya gyulladást diagnosztizáltak. Az ügyeletes orvosnő ellátta nagy pofahúzogatások közepette fiunkat, de akkora tapló volt, mint ide Lacháza. Már meg akartam kérdezni tőle, hogy úgy élek-e emlékeiben, mint aki megerőszakolta nőnemű családtagjait, utána pedig felgyújtotta a zsúptetős házukat, mert ha nem, akkor legalább próbáljon egész mondatokat visszaköpködni a kérdéseinkre. A felírt gyógyszerekért még át kellett autóznunk a szomszédos településre, de utána mehettünk végre a dédiékhez, ahol Berci három órán keresztül produkálta magát, igen csak jól érezte magát.

Az esti program volt a legrosszabb. Mivel már amúgy is a szemébe lógott a haja, alapvetően terveztünk egy rövid nyirbálást, ami mindig kemény dolog. Anyósom fodrász, kézügyessége és rutinja van, de talán egy kicsit túlságosan empatikus Bercivel, aki ezt kihasználva már a fésű láttára iszonyatos vernyogásba kezdett. Húsz percen keresztül próbáltuk hárman lefogni (miközben kitartóan és szívszaggatóan mantrázta sírva, hogy “apa, ez fáj”), de eredményt nem lehetett elérni, amikor Kata bepöccent, és nullás géppel letolta Berkó haját. Megvolt vele hamar, a tetvek sem jelentenek már gondot, csak szerencsétlen mackóka most úgy néz ki, mint a daganatos kisfiúk a reklámokban vagy egy túltáplált haláltábori bentlakó. Éjszaka közöttünk aludt, a sok szörcsögés és köhögés miatt nagyon sokszor felébredt (én is vele), amikor aludt, akkor meg csak én ébredtem arra, hogy már megint a fejemen fekszik vagy az ágyékomat rúgkapálja.

Ma mamáról mamára nyergeltünk, délelőtt felkerekedtünk Maglódon, és apai nagyanyjánál és nagyapjánál töltöttünk fél napot, ott is volt ajándékozás, úgyhogy most aztán igazán el van látva mindennel. Szerencse, hogy tőlünk csak 2-3-4 dolgot kapott, eddig sem fullasztottuk bele játékba, ezután sem fogjuk. A másik mázli, hogy január másodikáig nincs bölcsi, addig csak kinő a haja, kap egy parókát, rápillanatragasztózunk egy sapkát, vagy legalábbis megpróbáljuk emészthető módon tálalni kitalálni skinhead mivoltát.

A sok kellemetlen meglepetés ellenére ez már tényleg olyan karácsony volt Berci számára, amit értelemmel felfogott, nagyon várt és végig remekül érezte magát. Nem mintha amúgy nagyon búsulós fajta lenne, de most igazán boldog kismalac volt.

Múlt héten megtudtam, hogy hétfőn céges szabadnapom lesz (azóta kedden is, mint utóbb kiderült), mert rendszer karbantartás van. Szóltam ICS-nek, ő pedig némi szervezés árán, de ki tudott venni végül egy szabadnapot.

Családi nap keretében korcsolyázni indultunk. Utoljára akkor voltunk, mikor megtudtunk, hogy gyerekünk lesz, ez 2008. december másodikán volt. Azóta a műjég felújítás alatt van, úgyhogy a Nyugati pályaudvarnál felállított Eiffel jégpályán voltunk. Délelőtt tízre, azaz nyitásra meg is jelentünk. Senki nem volt, csak az irodisták álltak sorban, akikre először azt hittük, a jégre várnak, de hamar kiderült, hogy nem, és vált nyilvánvalóvá, hogy csak mi hárman vagyunk. Ez az ott töltött idő alatt nem is változott, úgyhogy nagyon jó volt.

Berkónak kölcsönöztünk egy korit, de csak egyélű volt, ami szerintem nem igazán felel meg a célnak, mert ekkora gyereknek kétélű kéne, amivel megszokja, hogy egyáltalán csúszik és nem kell még  a lábát is tartani benne. Az öltöző is kissé fapados volt, de nem is terveztük hosszúra ezt a programot, szóval, örültünk, hogy legalább jég van. Mindenesetre mentünk egy kört hárman, Bere nagyon élvezte, nevetett is nagyokat. Mikor megunta, szépen visszakapta a cipőjét, és elszórakoztatta magát a jégpálya ajtajával, úgyhogy mi mentünk pár kört az apjával.

Szórakoztató délelőtt volt, remélem, hamar kinyit a műjég újra, és megismételhetjük ezt, mert eléggé fellelkesedtünk korcsolyázás terén, bár szerintem legközelebb már csak kettesben megyünk, hogy kiélvezhessük a jeget és a forralt bort, és még Berkó pici is ehhez, de meg kellett mutatni neki ezt a jó dolgot is a világból. Később még biztosan visszatérünk rá.

A bölcsis Mikulásról már írt ICS, amin nem sikerült ott lennem. Viszont tegnap a nagymama iskolás Mikulás ünnepélyére is hivatalosak voltunk, amelyen a fiúk már tavaly is részt vettek.

Nekem ez volt az első ilyen ünnepélyem Berkóval. Bölcsi után egyből oda mentünk hárman, ahol már vártak a kapuban ICS szülei. Felvonultunk a helyre, ahová a Mikulás érkezése ígérve volt, majd Berkó nekilátott játszani a szőnyegen mindenféle dologgal a markolótól a tini nindzsa teknőcig. Az asztalokon volt rágcsálnivaló és üdítő, szépen azokat is végigkóstolta, aztán az iskolás gyerekek énekelni kezdtek a Mikulásnak, hogy hamarabb odaérjen hozzánk. Nem is váratott sokat magára, viszont Berkót jobban lekötötték a játékok, mint a Mikulás.

A Miki sorban hívta ki magához a jó gyerekeket, és sorra került az én fiam is. Szépen egyedül kiment, és felmarkolta a csomagját, amiből egy (amúgy már itthon bejáratott ugyanolyan) medve lógott ki deréktól felfelé. Ez jó, mert pótmedve mindig kell, mert egyet már anyunál hagytunk, ő volt az eredeti kivitel. Egy pótmedvét pedig már felejtettünk a bölcsiben is, szóval, pótmedve pótmedvéje tényleg mindig jól jön. Énekelni vagy szavalni nem akart semmit, csak a csomag érdekelte, amit szépen ki is bontottunk, és elkezdett csokit majszolni.

Elmondta a Mikulás, hogy Bere már bölcsis (vagyis ő ovit mondott, de mi azért tudtuk, miről beszél) és nagyon szeret építőkockával játszani. Aztán sorra vette még a többi jó gyereket. Közben Berci hol játszott, hogy zagyvaságokat kiabált be, de láthatóan jól érezte magát.

Amikor lezajlott ez az igen fontos esemény, és kijátszotta magát a többiekkel, hazaindultunk. Már előre látom, ha nagyobb lesz, és ő is énekel meg szaval, mennyire meg leszek majd hatódva.

Mára szabadnapot vettem ki, hogy ott lehessek Berci bölcsis Mikulás ünnepségén. Sajnálatos módon Kata nem tudott a munkahelyéről elszabadulni, ő majd bepótolja holnap este, amikor is Anyám iskolájába megyünk (ott voltunk már tavaly is). Menetrend szerint fél nyolcra bevittem, hazajöttem kicsit molyolni, aztán kilencre visszamentem. Ott már gyűltek a szülők, az egyik gyerekhez senki sem jött, a végig mellettem üldögélő Gabi néni egy kicsit sajnálta, és igaza is volt. Amúgy rengetegen voltunk, a Süni és Maci csoport összes gyereke plusz vagy 25-30 felnőtt.

Nem vagyok szülőkkel trécselős típus, úgyhogy Gabival és Zsuzsival váltottam pár szót. Berci már egész jól bírja a bentlétet, egy hete még az egész délutánt végigsírta, de most már egyre jobban elvan. Egy kicsit ugyan terminátoroskodik, minden útjába kerülő építményt lerombol és csapkod, de még a kezelhető szinten. A másik kedvenc foglalatossága a főzőcskézés, ez aztán engem is meglepett. Én nem bánom, ha lesz egy mesterszakács a családban, sokkal jobb, mint egy mesterfodrász. A főzőcskézés mellett szeret mosogatni is, konkrétan: a mosogatóba dobál be mindent, ahogy itthon is. Szerencsés párosítás. De félreértés ne essék, nem csak lányos dolgokat művel, szeret autókkal játszani és építeni is, csak a főzéssel színesíti a palettát.

Több mint egy órát várakoztunk, mire befutott a Mikulás és krampuszlánya. Némi énekelgetés után sorban minden gyerekről mondtak pár keresetlen szót (Bénél a “nem sír már olyan sokat” és “szeret főzőcskézni” volt, szerencsére elég halkan mondta a krampuszlány ahhoz, hogy sokan hallják), majd a gyerekek egyesével kivonultak. Talán 3-4 lurkó volt, aki egyedül ki mert menni, ezek között volt Berci is, viszont a többiekkel ellentétben, akik felmarták a csomagot, és már rohantak is vissza, legalább egy percig eltársalgott a Mikulással, meghúzta a szakállát, semmi gondja nem volt. Visszatérve seperc alatt benyomta a csokit, rá se bagózva a fehérszakállú gitáros-énekes előadására.

Nem volt szívem nélküle hazatérni, úgyhogy együtt jöttünk, bár ezt az engedékenységemet egy kicsit megbántam, amikor hisztizni kezdett, hogy meg akarja enni a reggel kapott csokiját is. Végülis kiegyeztünk abban, hogy alvás után megkapja. Az elfogyasztott édesáru ellenére nagyon szépen ebédelt, majd engedelmesen lefeküdt aludni, úgyhogy igazán megérdemli a csokit ébredés után.

Egész hétvégén itthon voltunk hármasban, kivételesen nem volt programunk, ezért vasárnap délutánra muffinsütést terveztem Bercivel, mivel eddig is mindig ott állt mellettem, mikor valamit főztem.

Régebben sok muffint sütöttem, Sport szeletest, Túró Rudist, meggyest, de most lelkesedés hiányában vettem egy doboz Dr. Oetker csokis muffin keveréket. A műveletet Bé kezdte, ő bontotta ki a dobozt, és pakolta szét a kis papírformákat a tepsiben. A poros tasak tetejét levágtam, ő beleöntötte a keverőtálba. Jött a tej, az olaj és végül a keverés. A mixerre azt hitte, hogy meleg lesz és meg fogja égetni a kezét, de megnyugtattam, hogy semmi gond nem lesz. Kicsit nehéz volt neki az eszköz, de csak össze lett keverve. A csokit bele kellett volna keverni, de én arra gondoltam, hogy megtöltöm a formákat, és Berkó szépen rászórhatja a csokit. Na, itt már nehéz volt a dolog, mert miután ICS megmutatta neki, hogy az csoki és nem csak rá lehet szórni, hanem meg is lehet enni, valahogy mindig maradt az ujján belőle, és levámolta a szolgálataiért. A végén jött a mosogatás, ott is mindig lelkesen nézi, mit csinálok.

Rendkívül ügyes kis kukta volt, a végén alig bírta kivárni, míg megsült, aztán azt, hogy ehetőre hűljön. De ez megbízhatóan mindig finom, úgyhogy jó étvággyal befalta a részét.

Ha még nem is jött el a napja, de vészesen közeleg az idő, amikor örökre fordul a kocka, és egy iskolai szülői értekezlet miatt nem azért lesz a gyomromban görcs, hogy mit kapok Anyámtól, ha hazajön, hanem mit fogok hallani Berciről, mit csinált már megint. Szerencsére ehhez még elég fiatal, s amúgy is szépen sorjában megyünk, tegnap még csak bölcsődei szülői értekezlet volt, az első az életemben, amire Katával kettesben mentem.

Nos, nagyjából ki is fulladt ez a poszt, ennyi volt a hírértéke. Sok izgalmas nem volt, semmi olyasmi nem történt, amire egy gyerek gondolhat, hogy olyasmiket csinálnak a szülei egy ilyen megbeszélésen (pucéran s*gges ugrás a puncsos tálba, egymás szúrós eszközökkel való dobálása, nukleáris hulladék egymásra fröcskölése, satöbbi). Gabi és Zsuzsi elmondta, mikor lesz téli szünet, mikor jön a Mikulás (amire minket is szeretettel várnak, de hát esélytelen délelőtt ott lennünk), illetve javarészt arról volt szó, hogy ebben a szűk “tanévben” milyen eredményeket akarnak elérni a gyerekeknél. Önállóan öltözés, evés, vécé-etikett elsajátítása (kézmosás utána), közösségi nevelés, szocializálás és egyebek. Három havonta kapunk majd szöveges értékelést az addig elért eredményekről. Érdekes volt amúgy, kellemes és kötetlen hangulatban telt, ki nem hagytam volna, és még a pucérkodás sem hiányzott.